Tájékoztató az 1959. évi 20. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya között, állampolgáraik szociális biztonságával kapcsolatos kérdések rendezése tárgyában, Budapesten, az 1957. évi október hó 7. napján kötött, 1958. július 1. napjától hatályos egyezményről (a továbbiakban: Egyezmény).

Területi hatály

Az Egyezményt Magyarországon kívül Koszovó vonatkozásában kell alkalmazni.

Tárgyi hatály

Az Egyezmény nyugdíjágazatot érintő tárgyi hatálya az öregségi nyugdíjra, a hozzátartozói ellátásokra és a baleseti járadékra terjed ki.

Személyi hatály

Az egyezmény személyi hatálya a Szerződő Felek azon állampolgáraira, és e személyek azon hozzátartozóira terjed ki állampolgárságuktól függetlenül, akik egyik vagy másik, illetve mindkét Szerződő Fél területén munkaviszonyban foglalkoztatottként, mezőgazdasági vagy kisipari szövetkezet tagjaként vagy kisiparosként (egyéni/társas vállalkozóként) szolgálati vagy ezzel egy tekintet alá eső biztosítási időt szereztek, és lakóhelyük egyik vagy másik Szerződő Fél területén van.

A biztosítási kötelezettség szabályai

A biztosítási kötelezettség azon államban áll fenn, amelynek területén az adott személy a társadalombiztosítási szempontból döntő tevékenységet folytatja. Az Egyezmény meghatározza az általános szabály alóli kivételeket is (kiküldetés, közlekedési és szállítási vállalatok dolgozói, ide értve a légi közlekedés, hajózás, postai dolgozók, a két ország közötti forgalom ellenőrzését ellátó dolgozók, a diplomáciai és konzuli képviseletek tagjai).

A nyugellátás iránti igény előterjesztése

Magyarországi lakóhely esetén:

Az Egyezmény alapján előterjesztett öregségi nyugellátás iránti igény estén a K57 számú, baleseti járadék iránti igény estén a K56 számú, illetve hozzátartozói nyugellátás iránti igény esetén a kérelem típusától függően a K58 számú (özvegyi nyugdíj), vagy a K55 számú (árvaellátás), vagy a K59 számú (szülői nyugdíj) nyomtatványt kell kitölteni.

A Magyarországon előterjesztendő igény bejelentésének módjáról részletes tájékoztatás található az alábbi linken.

A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK, valamint a végrehajtására kiadott 987/2009/EK rendelet, vagy időarányos teherviselésen alapuló szociálpolitikai vagy szociális biztonsági egyezmény, hatálya alá tartozó igénylő magyarországi igénybejelentése

Koszovói lakóhely esetén:

Az igénybejelentéssel kapcsolatos kérdések esetén az alábbi szervet javasoljuk megkeresni:

Ministria e Punës dhe Mirëqenies Sociale
Departmenti i Administratës Pensionale të Kosovë
Cím: Rr. Pashko Vasa/Baraka Nr. 1.
10000 Prishtinë, Kosovë
Tel: 00 38-211-663

Nyugdíjjogosultság elbírálása 

Mindkét szerződő ország saját belső szabályai alapján bírálja el a nyugdíjkérelmet a két szerződő állam területén szerzett szolgálati idők összeszámításával. Az igénylő azonban kérheti a másik szerződő fél területén szerzett szolgálati idő beszámításának mellőzését. 

Az Egyezmény nem teszi lehetővé harmadik állam jogszabályai szerint szerzett biztosítási idők beszámítását.

Az ellátás Egyezmény alapján történő megállapításának módjáról részletes tájékoztató található az alábbi linken

A magyar nyugellátás iránti igényeknek a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint időarányos teherviselésen alapuló szociálpolitikai vagy szociális biztonsági egyezmény alapján történő elbírálása

A fenti linken ismertetettektől eltérően ezen Egyezmény alkalmazásakor főszabályként a mindkét országban szerzett szolgálati idők összeszámításával meg kell határozni azt az elméleti nyugdíjösszeget, amely a jogosultat akkor illetné meg, ha az összes szolgálati időt a magyar szabályok szerint szerezte volna. Az így kiszámított nyugdíj azon része kerül nyugdíjrészként megállapításra és folyósításra, amely a Magyarországon szerzett és a mindkét szerződő ország területén szerzett összes szolgálati idő arányának megfelel. Ezt az arányosítást a külföldi nyugdíjrész kiszámításánál is el kell végezni. 

Ha az igénylő a másik szerződő országban szerzett szolgálati idő beszámításának mellőzését kérte, a magyar szabályok szerint a magyar szolgálati idő figyelembevételével kell a nyugellátás összegét kiszámítani. Ez utóbbi esetben a nyugdíj megosztására nem kerül sor.

Nyugellátások folyósítása

A megállapított magyar ellátásokat Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (1139 Budapest, Váci út 73., postacím: 1820 Budapest) folyósítja.

A nyugellátásokat az adott állam illetékes szerve az országban érvényes hivatalos fizetőeszközben fizeti ki a hatályos jogszabályokban előírt módon, közvetlenül a jogosult részére.

A külföldön élő jogosultak ellátásainak lehetséges folyósítási módozatairól részletes tájékoztató található az alábbi linken.

Az ellátás külföldön élő jogosultak részére történő folyósításának lehetőségei

Szerbia vonatkozásában 2014. december 1-jétől, a Macedón Köztársaság vonatkozásában 2015. szeptember 1-jétől a magyar-jugoszláv szociálpolitikai egyezményt felváltotta a magyar-szerb és a magyar-macedón szociális biztonsági egyezmény.